Ugrás a tartalomra
     

Íme a hazai ingatlanpiac 50 legbefolyásosabb szereplője (F-Gy)

Idén sem csökkent a lendület a hazai ingatlanpiacon. Hatalmas tranzakciókat ütöttek nyélbe mind az iroda, mind a logisztika, mind a szállodapiac területén, miközben a lakáspiacon is jelentős mennyiségben adták át az elmúlt években elkezdett fejlesztések lakásait. A hazai és külföldi befektetők továbbra is kedvelik Budapestet, és a piac is erős mozgásban van, amivel együtt a legfontosabb szereplők köre is folyamatosan változik. Éppen ezért negyedik alkalommal is elkészítettük az iparági toplistát, amelyben a cégvezetők és befektetők mellett számos fejlesztő is bemutatkozik. Az öt részes portrésorozatunkban névsor szerint mutatjuk be azokat a szereplőket, akik 2019-ben meghatározó befolyással voltak és vannak a hazai ingatlanpiacra.

 

Fekete Zoltán

Hamarosan megnyitja kapuit a Széll Kálmán téren álló egykori Postapalota épületéből irodaházzá alakított Buda Palota. Az MNB-alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. azonban az utóbbi években más épületeket is vásárolt. A 14 ezer négyzetméteres Millenáris Classic és Avantgarde irodaházak vagy az ITSH debreceni irodaház is része volt annak a folyamatnak, melynek során – a kedvezőbb hozamokat kihasználva – az alapítvány vagyonának egy részét államkötvényekből befektetési ingatlanokba csoportosította. Az MNB-alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója 2015 novembere óta Fekete Zoltán, aki az alapítványi vagyon megőrzéséért és az azzal kapcsolatos befektetési döntésekért felel. Az alapítványok vagyona 2019 második negyedévében 273,6 milliárd forintot tett ki, melyből az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében 150,8 milliárd forintot befektetési jegybe, 82,6 milliárd forintot ingatlanba, 19,9 milliárd forintot bankbetétbe és 20,3 milliárd forintot vállalati kötvényekbe fektettek be. Idén év elején az alapítványok értékesítették a Vörösmarty téren található Kasselik Házat.

 

Földi Tibor

Az ország egyik vezető lakásfejlesztője a Futureal Csoporthoz tartozó Cordia, melyet a legtöbben a Corvin Sétány megvalósítása kapcsán ismertek meg, noha mostanra már hét kerületben tizenhárom projektet fejleszt párhuzamosan a cég. Földi Tibor 2000-ben a lakóingatlanokkal foglalkozó részleg igazgatójaként került a Futureal Csoporthoz, majd ezt követően 2006-ban lett a Cordia Zrt. vezérigazgatója. A cégnek a budapesti piacon mintegy másfél évtizedes tapasztalata van lakásfejlesztésben, ezen időszak alatt több mint 5500 lakást épített fel és értékesített, míg jelenleg 3700 lakása áll építés alatt. A magyar piac mellett Romániában és Lengyelországban is aktívak, Bukarest és Krakkó után nemrég a varsói lakáspiacon is megjelentek. A Cordia most zajló projektjei közül meg kell említeni a VIII. kerületben a Bókay, a Tömő és a Leonardo da Vinci utcák által határolt területen épülő Grand Corvin fejlesztést és a IX. kerületben a SOTE közelében megvalósuló Universo projektet. Ezeken túl azonban a cégnek a XI., a XIII. és a XIV. kerületben is vannak fejlesztés alatt álló projektjei.

 

Furulyás Ferenc

Furulyás Ferenc 2010 óta a JLL magyarországi részlegének ügyvezető igazgatója. A befektetési csoport vezetőjeként intézményi és magyar ügyfelek képviseletében több mint egymilliárd euró értékű kereskedelmiingatlan-értékesítésben vett részt. A legnagyobb tranzakciók között az Átrium Park, a Bank Center, a Krisztina Palace irodaházak, valamint az Allee bevásárlóközpont 50 százalékának értékesítése szerepel. A JLL az elmúlt évben is aktív szereplője volt a piacnak. A bruttó 80 ezer négyzetmétert magába foglaló Corvin irodák OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő számára történő értékesítése során a cég a Futureal-csoportot mint eladót képviselte. Szintén a JLL képviselte a Siemenst abban a tranzakcióban, melynek során a Siemens Gizella úti 40 ezer négyzetméteres telephelyét a WING Zrt. számára értékesítette. A WING Zrt. pedig részben ugyancsak a JLL-t bízta meg a Telekom-székház szomszédságában épülő Liberty Irodaház bérbeadásával. A cég ezen kívül számos más tranzakcióban is szerepet játszott mind az iroda, mind a retail piacon.
 

Futó Gábor

A Harvard Egyetemen végzett tanulmányait követően hazatért Magyarországra, és 17 évvel ezelőtt édesapjával együtt megalapította a Futureal Csoportot, melyet azóta is elnök-vezérigazgatóként vezet. A ma már több száz fős ingatlanfejlesztői csapattal működő Futureal Csoporthoz számos budapesti és régiós ingatlanfejlesztés köthető, a lakóingatlan-piacon és a kereskedelmi szegmensben egyaránt. A cégvezető szerint a Futureal történetének eddigi legintenzívebb ingatlanfejlesztési időszakát éli, amelynek keretében jelen pillanatban 70-nél is több fejlesztés alatt álló vagy tervezett projektje van 1,2 millió négyzetméteren, melyek összértéke eléri az 1,7 milliárd eurót. A fejlesztések értékének mintegy felét a lakások teszik ki, a maradékon az iroda és a kiskereskedelem osztozik. A Futureal Budapesten az Etele Plázát, iroda oldalon a Váci úton az Advance Tower második ütemét, Őrmezőn a Budapest One első ütemét, valamint a Corvin Sétányon további két irodaházat fejleszt, a Cordiának pedig Budapesten és a környező országokban is számos lakásprojektje van.

 

Fürjes Balázs

Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs 2000 és 2002 között három évig a Budapest Sportcsarnok (Papp László Sportaréna) újjáépítéséért és a 2012-es budapesti olimpiai pályázatért felelős miniszteri biztosként dolgozott. A 2003 és 2011 közötti kilenc évben a WING Zrt. ingatlanfejlesztő cégcsoport elnöki tanácsadója és vezérigazgató-helyettese. 2011 óta a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa, 2004 óta kuratóriumi tagja a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Közalapítványnak. 2018 májusában a Miniszterelnökség Budapest-fejlesztési államtitkárnak nevezte ki, a Budapest 2030 városfejlesztési terv során pedig a Budapesti Fejlesztési Tanács ügyvezető alelnöki posztját tölti be. A Budapest 2030 tervben többek között felsőoktatási, állam- és közigazgatási, sport-, zöldterületi, kulturális és közlekedési fejlesztések szerepelnek. A legnagyobb beruházások közé tartozik a Liget Budapest projekt, a Hungexpo fejlesztése, új atlétikai stadion a Kvassay-zsilipnél vagy a Népliget melletti területen megvalósuló multifunkciós sportcsarnok. A szeptemberben átadott MOME Campus fejlesztésében, valamint az egyik legnagyobb és leglátványosabb hazai beruházás, a nemrég megnyitott új Puskás Ferenc Stadion megvalósításában az építés irányításáért felelős kormánybiztosként vett részt.

 

Garancsi István

Garancsi István 2014-ben vásárolt többségi részvénycsomagot a Market Építő Zrt.-ben. A cég nevéhez számos – iroda, logisztikai ingatlan, hotel – projekt megvalósulása köthető. Az egyik legnagyobb fejlesztésük a Duna Aréna felépítése volt, de szintén a Market csoport végezte a Groupama Aréna melletti új Telekom-székház és a MOM Park melletti Hillside iroda felépítését, valamint néhány évvel ezelőtt magát a Groupama Arénát is ők építették fel. Irodafejlesztésként a Váci Greens épülete is a céghez köthető. A Market Építő Zrt. többségi tulajdonosa a Kopaszi-gátnál épülő BudaPart fejlesztőjének, a Property Market Kft.-nek. 2019-ben ők nyerték el a Népliget mellé tervezett multifunkciós atlétikai stadion kivitelezésének jogát, és szintén ők építhetik fel a MOL új, 120 méter magas székházát.  A korábbi években a termelőkapacitások felépítésében ugyancsak a cég végezte az Audi autógyár fejlesztését, valamint az Apollo gumiabroncsgyár, a BILK L2 és a DHL logisztikai központjának kivitelezését is. A cég a hotelpiac felfutásából is kivette a részét, a Hotel Moments épületét, a Párizsi Udvar Hotelt és az eladásakor az ország legdrágább telkén megvalósult Clark Hotelt is ők építették.

 

Gedai Bori

A GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt. vezetője 2013 óta. A GTC az európai piacok nagy részét lefedve, számos régióban foglalkozik kereskedelmi ingatlanok fejlesztésével, valamint bérbeadásával. A csoport Magyarországon 1994-től van jelen, több, a Váci úti irodafolyosón található irodaházzal. A cég idén nyáron a Warburg-HIH Invest Real Estate GmbH számára értékesítette az egy éve átadott 21 ezer négyzetméteres GTC White House irodaházat, ami az év legnagyobb tranzakciói közé sorolható. Emellett elindította a 2022. első negyedévi átadással tervezett 29 ezer négyzetméteres Pillar irodaház projektjét, ami szintén a Váci úti irodafolyosón valósul meg, és amit októberben szinte teljes egészében bérbe adott az ExxonMobil számára. A cégnek azonban a Váci út 85. szám alatt is zajlik egy tavaly szeptemberben bejelentett irodaprojektje. A Center Point 1-2. mellett megvásárolt 6500 négyzetméteres telken épül a Center Point 3. irodaház, aminek megvalósulásával az irodaközpont teljes összefüggő bérbe adható területe 78 ezer négyzetméterre bővül.

Gereben Mátyás

A CPI Ingatlan Csoport egy luxemburgi székhelyű, cseh és német fejlesztők egyesülésével létrejött vállalat, amely főként kelet-közép-európai országokban és Németországban van jelen. A legfőbb magyarországi projektjei közé tartozik a Gateway Office Park, a Balance Office Park, az Arena Corner, az Airport City Logistic Park, illetve a Budapest belvárosában található Europeum bevásárlóközpont épületének fejlesztése. 2017-ben a Pólus és a Campona megvásárlásával tovább erősítette kiskereskedelmi portfólióját a cég, melynek magyarországi country managere 2015 júniusa óta Gereben Mátyás. A CPI 2017 végén megvásárolta a tulajdonában lévő Starlight Hotellel szomszédos irodaépületet, hogy átalakítva szállodát hozzon létre. A társaság tavaly tavasszal jelentette be, hogy átalakítja és 30 ezer négyzetméterrel bővíti a Campona bevásárlóközpontot, tavaly júniusban pedig azt, hogy megkezdik a 15 500 négyzetméteres Balance Hall irodaház építését a Váci úti folyosón. A cég a jövőben az Árpád híd metrómegálló közelébe tervez egy 40 ezer négyzetméteres irodaprojektet, ugyanakkor a logisztika területén is vannak fejlesztései: az Airport City Logisztikai Park 2019 áprilisában átadott új big-box fejlesztésével 13 ezer négyzetméterrel bővült a vecsési komplexum.

 

Gulyás Ede

A CA Immo Hungary ügyvezető igazgatója 2009 óta. Kinevezése előtt leasing managerként dolgozott a cég magyarországi irodájánál 2001-től. Munkája során a CA Immo egyre nagyobb piaci részesedést szerzett a hazai irodapiacon, 2016-ban az év legnagyobb volumenű tranzakcióját bonyolították le a 70 400 négyzetméter területű Millennium Towers négy irodaépületének megvásárlásával, valamint megváltak a logisztikai ingatlanoktól, lakóingatlanoktól és kisebb értékű irodaépületektől, amelyek nem a cég számára kiemelt fontosságú városokban helyezkedtek el.
A régió hat országában elsősorban irodaházak bérbeadásával, üzemeltetésével, fejlesztésével, valamint főként kereskedelmi ingatlanok portfóliójának a kezelésével foglalkozó CA Immo cégcsoport Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb ingatlanbefektető vállalata. Magyarországon 1999-től vannak jelen, portfóliójuk ma már leginkább nagy- és közepes méretű irodaházakból áll, ezek egyike a 2016-ban 175 millió euróért megvásárolt Millennium Towers. A cég 2017-ben megvásárolta, majd 2018-ban értékesítette az Infopark A épületét, 2019-ben pedig a portfóliótisztítás utolsó lépéseként az Indotek Groupnak értékesítette a 16 500 négyzetméteres győri Dunacenter bevásárlóközpontot. A teljes hazai portfóliójuk 218 ezer négyzetméternyi bérbe adható területet tesz ki.

 

Gyorgyevics Benedek

A Városliget Zrt. vezérigazgatója, jogász és ingatlanfejlesztő. A Körics Euroconsulting társalapítójaként projekt- és településfejlesztéssel foglalkozott 2005-ig, a következő 10 évben a DunaCity Budapest városrehabilitációs projektet vezette. Egy rövidebb kitérő után nevezték ki a Liget Budapest Projekt vezérigazgató-helyettesévé, majd vezérigazgatójává. A Liget Budapest projekt keretében mintegy 300 milliárd forintból újul meg teljesen a közpark, illetve az intézmények. A 100 hektáros park felújításának első üteme 2018 októberében fejeződött be, ekkor nyitott újra a Szépművészeti Múzeum is. Idén tavaszra készült el az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), de szintén idei átadással valósulhat meg a Millennium Háza is. A projekt leglátványosabb elemei – a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum, az Új Nemzeti Galéria és az Állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park – a következő években fognak megvalósulni. A 2023-ra elkészülő Liget Budapest Projektben okos infokommunikációs eszközök állnak majd a látogatók rendelkezésére, a Smart Liget koncepció az energiatakarékos, fenntartható üzemeltetést teszi lehetővé.